Részletes információk a kontollvizsgálatok szükségességéről és a tisztítási előírásokról

Kedves Páciensünk!

Köszönjük, hogy fogászati kezelésével kapcsolatban a Fixfogsor Rendelőt választotta.

Ezen a tájékoztató oldalon szeretnénk felhívni a figyelmét néhány nagyon fontos dologra, ami a beültetett implantátumok élettartamát és azok egészséges stabilitását jelentősen megnöveli. Ez a két fő tényező a kontrollvizsgálatokon való részvétel és az implantátumok, illetve fogsor helyes tisztítása.

A féléves kontroll-vizsgálatok jelentőségéről:

Az implantátumok beültetését követően a patentházak rögzítésével válik stabillá és igazán komfortossá a fogsor viselése. Kiemelten fontos figyelnie arra, hogy rendszeresen jelenjen meg az előírt féléves kontrollvizsgálaton rendelőnkben. Az első kontroll vizsgálat időpontja a patentházak fogsorba építésétől számított 6 hónap múlva esedékes. A rendszeres fogászati kontrollvizsgálat 3 évig, legalább fél éves gyakorisággal szükséges rendelőnkben. Ha bármilyen panasza lenne az implantációval vagy az arra készült fogpótlással kapcsolatosan, ezt jeleznie kell felénk az esedékes kontrolloktól függetlenül is!

A kontrollvizsgálatokra Önnek kell időpontot kérnie kollégáinktól a rendelő központi telefonszámán (06 1 9000-695).

A rendszeres kontrollvizsgálatok lehetővé teszik orvosaink számára, hogy nyomon tudják követni a gyógyulási folyamatot és időben tudják orvosolni az esetleges problémákat. Mindezt annak érdekében írjuk elő, hogy Ön a legnagyobb biztonságban érezhesse magát a kezelés sikerességét illetően. A kontroll vizsgálat elmaradása esetén nincs lehetőségünk kedvezőtlen irányba forduló folyamatokat időben diagnosztizálni, azokat megelőzni vagy szükség esetén kezelni, ezért ilyen esetben a kezelésre vonatkozó garanciát sem tudjuk fenntartani.

A kontrollvizsgálat esedékességéről külön értesítést nem küldünk.

További részleteket Rendelőnk ÁSZF szabályzatában talál ezen a weboldalon: https://fixfogsor.hu/aszf/

Meddig érdemes halogatni a műfogsor rögzítését?

Érdemes kivárni a Fixfogsor® Protézisrögzítéssel, főleg, ami az árakat illeti? Hogyan hat az infláció a fogorvos árakra? Segítünk, meddig halogasson!

Amikor arról dönt, hogy stabil, kényelmes műfogsora legyen, komoly pénzügyi döntést is hoz, amit alaposan meg kell fontolni. Tudta, hogy önmagában az is csökkenti a költségeket, ha nem halogat? 

A felelősségteljes válaszunk még a vizsgálat előtt legtöbbször az: van egy alapár az alsó és felső műfogsor rögzítésére, de a teljes ár “attól függ”.

Ilyenkor nem az egyenes választ akarjuk kikerülni! Nem is az árak váratlan emelkedésére gondolunk. Hanem például arra, hogy új műfogsorra is szükség van-e?

Sajnos nem minden műfogsor rögzíthető mini-implantátumokkal. Ha már nagyon elhasználódott, akkor ne csak jobb, de szükséges is lecserélni. Ha a műfogsor még komfortosan használható, de nem érzi elég esztétikusnak, akkor az esztétikai problémát is csak új fogsor készítésével lehet megoldani. Az sem mindegy, hogy vannak-e olyan fogászati beavatkozások, melyeket a műfogsor rögzítése előtt el kell végeznünk, vannak-e eltávolításra váró rossz állapotú fogak, esetleg előbb a gyulladást kell-e megszüntetni.

Ami az alsó és felső műfogsor rögzítésének árának nagyságrendjét illeti, azt szoktuk mondani: a Fixfogsor® Protézisrögzítés ára jóval kedvezőbb a hagyományos implantátumoknál, de a hagyományos, kivehető fogsor költségeit meghaladja.

Lehet, hogy kezdetben nincs szüksége arra, hogy egyszerre mindkét fogíven rögzített műfogsora legyen. Sok páciensünk először csak az alsó fogívre kéri a protézisrögzítést, és már ez is óriási változás: elégedettebben néz a tükörbe, gond nélkül rághat, tisztább lesz a beszéde. A felső fogív műfogsora, ha érvényesül a szívóhatás (a rögzítés nélküli műfogsort a vákuum tartja a helyén), még sokáig “élhető” maradhat a rögzített alsóval.

Az állapotfelmérés során van módunk megvizsgálni, milyen egyéni sajátosságokat, igényeket kell figyelembe vennünk. A személyes konzultáción tehát mindenre pontos, személyre szabott választ kap, így az árak kérdésére is.

Sokan kérdezik azt is, hogy mi várható az árainkat tekintve? Emelünk, és ha igen, mennyit és mikor?

A körültekintés érthető, hiszen az infláció mindenkit érint, pácienseink is szeretnék tudatosan megtervezni kiadásaikat. Számunkra is nagyon fontos, hogy erről őszintén beszéljünk, ahogyan arról is, hogy milyen szempontok mentén döntünk az árakról.


Abban továbbra is biztos lehet, hogy Magyarország első, kizárólag protézisrögzítésre és műfogsorkészítésre specializálódott rendelőjeként mindig arra törekszünk, hogy a legjobbat nyújtsuk. A Fixfogsor® név kötelez. Ha Ön bennünket választ, egy többszörösen díjnyertes (többek között a Magyar Tudományos Akadémia Innovációs Díját is elnyertük) 4000-nél is több páciens életminőségét jobbá tévő eljárásra mond igent.

De mennyivel kell ezért többet fizetnie?

Azokon a területeken, ahol csak megtehetjük, az emelkedő költségeinket nem hárítjuk át pácienseinkre. 

Jó példa erre a sterilizáláshoz, a kifogástalan higiénia biztosításához szükséges fertőtlenítőszerek, védőfelszerelések kérdése. A Fixfogsor® Protézisrögzítés implantációs beavatkozás, melynek során az alsó és felső állkapocsba helyi érzéstelenítés mellett apró titán implantátumokat ültetünk. Talán nem is kell magyarázni, hogy egy ilyen kezelésnél a fertőtlenítés, a műszerek terén nincs, és nem lehetséges kompromisszum. 

A vegyszerek, maszkok ára azonban folyamatosan emelkedik, ez már a Covid-19 járvány elején elkezdődött, és most sincs másképp. Mivel mi rendelkezünk raktárkészlettel, és egy bizonyos mennyiséget tárolni tudunk ezekből az eszközökből, ezért emiatt nem változtattunk az áron, nem építettük be.

Az is költségcsökkentő tényező az Ön számára, hogy nálunk házon belüli a fogtechnika.

Egymással összhangban, a “fogorvosi szék mellett” dolgozik a protetikus fogszakorvos és a fogtechnikus. Nincs ide-oda küldözgetés, hosszadalmas egyeztetések, és az ezzel járó idő- és pénzveszteség. Szakembereink félszavakból is értik egymást. Fogtechnikusaink pontosan tudják, hogyan készítsenek olyan műfogsort, ami egyszerre szép és kényelmes is. 

Kétségtelen azonban, hogy a fogászati árak emelkedése elkerülhetetlen, nemcsak a Fixfogsor® Rendelőben, ez általános tendencia az egész országban.

Mi minden befolyásolja az árainkat?

Nem titok, hogy a Fixfogsor Protézisrögzítéshez®, a fogtechnikához, a fogászati kezelésekhez használt alapanyagok legnagyobb része, illetve az eszközök és a gépek külföldről származnak. Amikor ezek beszerzéséről gondoskodunk, továbbra  is az ‘elérhető legjobb minőség’ a jelszó, elsősorban nem a beszerzési árat nézzük. Ami bevált, azon nem változtatunk, nem cseréljük más márkákra a kiváló anyagokat, gépeket, ez nem is reális lehetőség. Az inflációs hatásokat tehát a beszerzésen keresztül mindenképp megérezzük. A különböző fogtechnikai anyagok beszerzési árának elmúlt 1 évi emelkedését 20-25%-ra teszik a szakemberek.

A szervizelés, az üzemeltetés költségei is növekednek. A gépparkunkat természetesen nem cseréljük le havonta. De a gépeknek kifogástalanul kell működniük. A világszínvonalú 3D CT-készülék rendszeres szervizelése, üzemeltetése folyamatos, állandó költséget jelent. A készülék a már említett személyes konzultáció során kap főszerepet, a felvétel birtokában tudjuk elkészíteni Önnek a részletes kezelési tervet.

Az ellátási láncok akadozása is feladja a leckét. Ez a folyamat már a járvány elején megkezdődött, időről időre újra előfordulhatnak hiánycikkek, erre sajnos felkészülni sem lehet, valahogy meg kell oldani a hiányt.

A rendelők fenntartási, üzemeltetési költségei az energiaárak miatt emelkedni fognak, ezt is meg fogják érezni a fogászatok, köztük a Fixfogsor® Rendelő is. Bennünket két helyen, vidéken és Budapesten is megtalál, ezen sem változtatunk, hogy ne kelljen többet utaznia hozzánk, mint amennyi feltétlenül szükséges. Rendelőink elérhetősége: 1132 Budapest, XIII. ker., Kádár u. 9-11. földszint (a Nyugati pályaudvarnál), 6000 Kecskemét, Temes tér 10.

Meddig érdemes halogatni a műfogsor rögzítését?

Az infláció, az elszálló rezsi- és üzemanyagköltségek előbb-utóbb a fogorvosi árakban is meg fognak jelenni. A fogtechnikai anyagok ára is emelkedik, ezek nem kiválthatók mással, hiszen évtizedekre tervezzük a stabil műfogsort, a boldog, elégedett mosolyt. 

A fogorvosi kezelések árai tehát biztosan emelkedni fognak, nem csak nálunk, máshol is.

Mi a Fixfogsor®-nál igyekszünk az árakat is (vagy legalábbis egy részüket) “fixen” tartani, és amit lehet, magunkra vállalni. Ennek ellenére az emelés bennünket sem fog elkerülni.

Ha tehát a várhatóan emelkedő fogorvosi árakat nézi, nem érdemes sokáig halogatni. Minél tovább vár, annál biztosabb, hogy később többet kell fizetnie a stabil fogsorért.

De nem csak az árak miatt nem érdemes akár évekig halogatni a Fixfogsor Protézisrögzítést®. A túlhordott, elhasználódott, csúszkáló műfogsor előbb-utóbb fájdalmasan töri az ínyt, megnehezíti az étkezést, az emésztést, a beszédet. Egy esztétikus, strapabíró műfogsor árát egyszer kell megfizetni. Vannak olyan pácienseink, akik már a sokadik kivehető műfogsorra költenek, mire eljutnak a rögzítésig. Aki idejekorán gondol a rögzítésre, megtakarítja ezeket a felesleges kiadásokat.

A Fixfogsor Protézisrögzítés® első lépése egy személyes konzultáció rendelőnkben, amikor megismerkedünk, és feltérképezzük fogai állapotát. Ebben a szájüreg és a fogak vizsgálata mellett a már említett 3D CT-felvétel lesz segítségünkre. 

Egyeztetjük, hogy meglévő műfogsora alkalmas-e a rögzítésre, vagy készítsünk-e újat, és hogy elegendő-e első körben csak az egyik fogív rögzítése. A személyes konzultáció végén Kezelési Tervet kap az Ön egyéni esetére szabott, pontos árakkal. 

Kérjen visszahívást, találkozzunk a Fixfogsor® Rendelőben!

Szeretne többet tudni a Fixfogsor műfogsorrögzítésről?

JELENTKEZZEN KONZULTÁCIÓRA!

Kattintson a ,,Visszahívást kérek” gombra, ismerje meg a részleteket.