Részletes információk a kontollvizsgálatok szükségességéről és a tisztítási előírásokról

Kedves Páciensünk!

Köszönjük, hogy fogászati kezelésével kapcsolatban a Fixfogsor Rendelőt választotta.

Ezen a tájékoztató oldalon szeretnénk felhívni a figyelmét néhány nagyon fontos dologra, ami a beültetett implantátumok élettartamát és azok egészséges stabilitását jelentősen megnöveli. Ez a két fő tényező a kontrollvizsgálatokon való részvétel és az implantátumok, illetve fogsor helyes tisztítása.

A féléves kontroll-vizsgálatok jelentőségéről:

Az implantátumok beültetését követően a patentházak rögzítésével válik stabillá és igazán komfortossá a fogsor viselése. Kiemelten fontos figyelnie arra, hogy rendszeresen jelenjen meg az előírt féléves kontrollvizsgálaton rendelőnkben. Az első kontroll vizsgálat időpontja a patentházak fogsorba építésétől számított 6 hónap múlva esedékes. A rendszeres fogászati kontrollvizsgálat 3 évig, legalább fél éves gyakorisággal szükséges rendelőnkben. Ha bármilyen panasza lenne az implantációval vagy az arra készült fogpótlással kapcsolatosan, ezt jeleznie kell felénk az esedékes kontrolloktól függetlenül is!

A kontrollvizsgálatokra Önnek kell időpontot kérnie kollégáinktól a rendelő központi telefonszámán (06 1 9000-695).

A rendszeres kontrollvizsgálatok lehetővé teszik orvosaink számára, hogy nyomon tudják követni a gyógyulási folyamatot és időben tudják orvosolni az esetleges problémákat. Mindezt annak érdekében írjuk elő, hogy Ön a legnagyobb biztonságban érezhesse magát a kezelés sikerességét illetően. A kontroll vizsgálat elmaradása esetén nincs lehetőségünk kedvezőtlen irányba forduló folyamatokat időben diagnosztizálni, azokat megelőzni vagy szükség esetén kezelni, ezért ilyen esetben a kezelésre vonatkozó garanciát sem tudjuk fenntartani.

A kontrollvizsgálat esedékességéről külön értesítést nem küldünk.

További részleteket Rendelőnk ÁSZF szabályzatában talál ezen a weboldalon: https://fixfogsor.hu/aszf/

Mire számíthat, ha túl sokáig vár a használhatatlan műfogsor rögzítésével?

Az instabil, rendszeresen kieső műfogsor szinte használhatatlan. Miért nem érdemes évekig halogatni a protézisrögzítést? Mutatjuk a lehetséges következményeket.

Mi történhet, ha nem veszi számba azokat a jeleket, amelyek arra utalnak, hogy a műfogsora cserére, rögzítésre szorul?

Már foglalkoztunk azzal, hogy érdemes-e halogatni a Fixfogsor® Protézisrögzítést, különösen, ami a fogászati árak infláció miatti növekedését illeti. Ezúttal arra keressük a választ, hogy honnan veheti észre, ha a műfogsora nem megfelelően funkcionál.

Nincs feltétlenül szükség új protézis gyártására. Amennyiben a meglevő fogsor megfelelő állapotú és minőségű, a gumigyűrűs patentek egy kis korrekció után ebbe is beépíthetőek. A patentek rögzítése után egyszerűen a helyére pattinthatjuk a protézist. Ezután a műfogsor véletlen elmozdulása kizárt!

Ilyen sok jele lehet, ha műfogsora elhasználódott

A részleges vagy teljes foghiányt orvosoló műfogsornak kétségtelenül ott a helye az emberiség legkreatívabb találmányai között. Visszaadja a mosolyt, lehetővé teszi a rágást, megkönnyíti a társasági életet, megfiatalít. Mi akkor a gond a műfogsorokkal?

Bár a kivehető fogpótlások megdöbbentően élethűek lehetnek (senki sem mondaná meg, hogy műfogsort viselünk), az érzés mégsem ugyanaz, mintha a saját fogainkról lenne szó. A műfogsor viselését eleve szokni kell. A rágásban, a beszédben később is problémát okozhat, ha a protézis töri az ínyt, billeg, hajlamos elmozdulni. A műfogsorragasztó ideig-óráig ható, hosszú távon költséges megoldás, és naponta többször kell alkalmazni.

A műfogsor működőképességét az is meghatározza, hogy milyen szájüregbe kerül, azaz milyen a szájüreg anatómiai szerkezete, a rágó- és mimikai izmok formája. Vannak-e még saját fogak az alsó vagy a felső fogíven, mennyire épült le a csontállomány a tartós foghiány következtében. Maga a műfogsor is befolyásolja a fogatlan állcsontgerinc leépülését. Minél kisebb a rágóerő, melyet a viselője a műfogsor által kifejteni képes, annál dinamikusabb lehet csontvesztés.

Az életkor előrehaladtával folyamatosan változik az arc szerkezete, az arccsontok veszítenek tömegükből, az arc egész kinézete átalakul. Mivel a műfogsor mindeközben ugyanaz marad, könnyen elképzelhető, miért is érezhetjük kényelmetlennek, idegennek. Az is előfordulhat, hogy a műfogsor színe az, ami nem tükrözi aktuális életkorunkat. Ez önmagában még nem ok a cserére, de ha kényelmetlen is, a rögzítés joggal merül fel.

Amikor a műfogsor fogainak kopása már rágási, harapási nehézségeket okoz, az úgynevezett túlhordásról beszélünk. A beszéd, a rágás közbeni klaffogó, kopogó hang, a billegés, a protézis rendszeres kiesése mind azt jelzik, hogy a műfogsor már nem működik jól, illetve jelentősen elhasználódott. 

Mi történik, ha halogatjuk a műfogsor rögzítését? A problémás műfogsor instabillá válhat, a funkcióvesztése csere és/vagy rögzítés nélkül visszafordíthatatlan, a várakozással csak a meglévő problémák halmozódnak. Ha a csontvesztés nagyobb mértékű, akkor a hagyományos, kétfázisú implantátumok sem jöhetnek szóba. Vagy ha mégis, akkor hosszadalmas gyógyulási folyamattal járó, költséges csontpótlásra is szükség lehet.

Nincs feltétlenül szükség új protézis gyártására. Amennyiben a meglevő fogsor megfelelő állapotú és minőségű, a gumigyűrűs patentek egy kis korrekció után ebbe is beépíthetőek. A patentek rögzítése után egyszerűen a helyére pattinthatjuk a protézist. Ezután a műfogsor véletlen elmozdulása kizárt!

Milyen következményei lehetnek még a várakozásnak?

Kevésbé látványos, de annál fontosabb következménye a kopott, mozgó műfogsornak, hogy emésztési problémák jelentkezhetnek. Az elmozduló műfogsor nem képes ugyanakkora rágóerőt kifejteni, mint a saját fogak. De még egy stabil műfogsorhoz képest is jelentős mértékben alulteljesít. A rágóerő drasztikus csökkenésének sokféle hozadéka lehet, hiszen az emésztés a szájüregben indul. Kevesebb nyál termelődik, ezért a nyálban lévő enzimek nem tudják kifejteni emésztést segítő hatásukat, a falatokat nem rágjuk meg eléggé

Mi történik, ha halogatjuk a műfogsor rögzítését? Teltségérzés, fokozott gázképződés, puffadás jelentkezhet. Ha nem tudunk megfelelően rágni, akkor hosszú távon inkább a pépes ételeket választjuk, vagyis leszokunk a rágásról. Mivel jórészt maga a rágónyomás tartja a helyén a műfogsort, a szálak körbeérnek, rágás nélkül nem lesz stabil a műfogsor.

Viszont a rugalmas, hajlékony alapanyagú protézisek (mint például a Valplast) nem megfelelőek erre a technológiára. Ezenkívül a fémmel erősített műfogsorok sem alkalmasak a protézisrögzítés elvégzésére. Ilyen esetekben új műfogsor készítését javasoljuk, amelyet rendelőnkben saját mester fogtechnikusunk a protetikus kollégáinkkal együttműködve 2-5 nap alatt elkészítik Önnek.

Hogyan állítja vissza a protézisrögzítés a beszéd és a rágás képességét?

A Fixfogsor® Protézisrögzítés során speciális, titánból készült mini implantátumokkal rögzítjük a kivehető műfogsort alul vagy felül, vagy mindkét állkapcson. Az eljáráshoz (ritka kivétellel) az íny felvágása sem szükséges, és erősen leépült csontok, valamint idősebb életkor esetén is alkalmazható. A rögzített műfogsor nem mozdul el, ezért a megfelelő nyáltermelődésnek, falatképzésnek és beszédnek nincs többé akadálya. Ahogy pácienseink mondani szokták, olyan, mintha visszakapták volna a saját fogaikat. 

Bár valóban kellemetlen következményekkel járhat, ha nem törődik a műfogsora elhasználódásával, érthető, ha a rögzítés melletti döntését alaposan meg akarja fontolni. A fogászati alapanyagok, az eszközök, a gépek költségei az infláció miatt emelkednek, és ezek a hatások a Fixfogsor® Protézisrögzítés árában is megjelennek (még ha igyekszünk ezeket nem teljes mértékben pácienseinkre terhelni).

Abban biztos lehet, hogy Magyarország első, kizárólag protézisrögzítésre és műfogsorkészítésre specializálódott rendelőjeként nem engedünk a tőlünk megszokott színvonalból, törődésből és biztonságból.

A Fixfogsor® Protézisrögzítés segítségével a műfogsor stabilan ül a szájban, az akaratlan elmozdulása kizárt. Bátran ehet, beszélhet, nevethet!

A következő levelemből megtudhatja, hogyan lehet újra fix a fogsora minimális beavatkozással!

Kíváncsi, hogyan lehet stabil, esztétikus műfogsora?

A Fixfogsor® Protézisrögzítés első lépése egy személyes konzultáció rendelőnkben, mely nem jár semmilyen kötelezettséggel. Kollégáink a legmodernebb technológiával feltérképezik a szájürege, a fogai és állcsontja állapotát. Ha régi, elhasználódott műfogsora helyett újat szeretne, arról is a konzultáción egyeztetünk, tájékoztatjuk a lehetőségekről, felteheti kérdéseit. A személyes konzultáció végén Kezelési Tervet kap az Ön egyéni esetére szabott, pontos árakkal. 

Kérjen visszahívást, találkozzunk a Fixfogsor® Rendelőben!

Szeretne többet tudni a Fixfogsor műfogsorrögzítésről?

JELENTKEZZEN KONZULTÁCIÓRA!

Kattintson a ,,Visszahívást kérek” gombra, ismerje meg a részleteket.